Anyag- és Vegyészmérnöki Kar

Minőségbiztosítási dokumentumok

Küldetésnyilatkozat

A Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karának alapvető küldetése a különböző anyagok (konkrétan a fémek és ötvözeteik, kerámiák és szilikátok, polimerek és műanyagok, illetve az ezekből összeállított kompozitok) szerkezetével, tulajdonságaival, viselkedésével foglalkozó alaptudományok, illetve erre építve ezen anyagok gyártási és feldolgozási technológiájával foglalkozó alkalmazott tudományok művelése, a meglévő tudás összegyűjtése, rendszerezése, gyarapítása, alkalmazása és továbbadása egyrészt hallgatóinknak, másrészt konferencia-előadásokon és publikációkon keresztül a hazai és nemzetközi tudományos és technológiai közösségnek. A Kar a szoros értelemben vett anyagtudományi és -technológia területek mellett kiemelten foglalkozik az anyag­gyártással kapcsolatos informatikai, anyagvizsgálati, energiagazdálkodási, hulladék­gazdálkodási, környezetvédelmi és minőségbiztosítási kérdésekkel is. A vegyészmérnök-képzés keretében koncentrálunk a vonzáskörzetünkben lévő vegyipari igények kielégítésére, és a FIEK szervezeti keretei között megkezdett poliuretán termékek anyagfejlesztésére, és szerkezeti, összetételi jellemzésére. A tudományos tevékenységen túl a Kar kiemelten fontos feladatának tekinti a helyi iskolákkal, intézményekkel és a szakmához kötődő iparvállalatokkal való szoros együttműködést, a régió számára jól képzett munkaerő biztosítását, a fiatal tehetségek helyben tartását.